Az ember tragédiája!

2007. január elején egyszer csak megértettem egy természeti alaptörvényt. Mégpedig, hogy mi az emberiség csapdája. Egészen pontosan ilyen formában jutott eszembe: mi az ember tragédiája? Leírom, hogy aki siet, az nyugodtan továbbmehessen: az ember tragédiája “HOGY BOLDOGSÁGÁT MAGÁN KÍVÜL KERESI”. Ez ilyen egyszerű! Mit értek magán kívülön: barát, család, férj, feleség, testvér, gyerek, szülő, szerető, stb. Mind – illúzió! Mindezen illúziók arra jók, hogy eltereljék a figyelmet a hazatalálásról. Pedig azért vagyunk itt. Ez lenne a cél. Sehol nem tud a lélek megnyugodni, csak önnön istenségében, és ez belül van. Nem is lehet máshol, hiszen az emberiség több ezer éves földi tartózkodása alatt, minden külső dolgot kipróbált már, és mégsem sikerült. Mert még mindig itt van. Kivétel is csak 1-2 ember van, aki megértette belső istenségét, s ők már nincsenek itt. Őket viszont abszolút nem értette meg a kor embere. Külsőre ördögi körnek látszik, mégsem az. Történt ugyanis a legutóbbi időben egyfajta tudatosságemelés, ami fakad egyaránt kívülről és belülről bolygószerte, aminek hatásaként ezek egyszerűbbé, érthetőbbé lesznek. Sokan gondolják, érzik ezt így, csak a társadalmi nyomástól és az elszigeteléstől való félelmükben nem merek lépni. Ha Ön már érzett hasonlót, akkor már jó helyen jár.
Tisztában vagyok vele, hogy mennyire nehéz elhinni, hogy most tényleg itt az idő. A fentebb említett tudatosságemelés, rezgésszint emelést is jelent. Kizárólag ennek következtében tudjuk túlélni az utóbbi húsz év katasztrófáit. Senkit sem szeretnék elborzasztani, tehát a tömeges megvilágosodás még nem fenyegeti ez idő tájt bolygónkat. Ettől nem kell tartani. Ugyanakkor mindent a gondolatainkkal teremtünk magunk körül, mint isteni lények. Ez attól függetlenül igaz, hogy tisztában vagyunk-e vele vagy sem. Más szóval, hogy elhisszük-e, vagy sem. Nehéz még elképzelni is azt a sok szörnyűséget, ami életünk folyamán velünk történt. Azt aztán pláne, hogy ezeket mi teremtettük! Ráadásul azért, hogy tanuljunk belőle. A jó hír az, hogy ezen könnyen tudunk változtatni, mégpedig gondolkodjunk másképpen. Főleg magunkról. Bibliában olvasható “vigyázz hogyan gondolkodol, mert az életedet a gondolataid határozzák meg”. Vagy másik: “kérjetek és megadatik néktek”. Sokáig nem értettem e sorok jelentősségét, aztán rájöttem, amit kérsz (gondolsz) azt kapod. S ez a borzasztó veszély ebben, hiszen mindezek függvényében mindaz, amire gondolok, az bevonzz dolgokat. Hát épp ez az, mert az ember gondolatainak véleményem szerint 90 százaléka negatív! Csoda, ha az történik velünk ami? További érdekesség, hogy egymásra is hatással vagyunk gondolataink által. Ha sok ember rosszra gondol, akkor az katasztrófákat vonz be. Főleg, ha egy ugyanazon dologra, netán egy időben. Ezek után gondolom már senki sem csodálkozik, miért jön az ami jön a tévé, rádió, sajtóból. Azért, hogy rosszabbul legyünk. Ezzel a szigorú szándékkal gondoltatnak velünk rossz, negatív dolgokat!
VAN KIÚT: ne nézz tévét, ne hallgass rádiót, ne olvass újságot legalább 21 napig, s teljesen másként fogod érezni magad. Én kipróbáltam. Fantasztikus! Itt felmerül egy kérdés. Hogyan tudom meg, mi történik a világban! Kérdéssel felelek: nem erről beszél úgyis mindenki? Hiszen csak a negatív információnak van hírértéke manapság! Próbáld ki! Megfigyeltem például, hogy a hírek alatt meghatározott ritmusú zene megy. Pontosan olyan, mint a legizgalmasabb filmjeleneteknél. Emelik a vérnyomást, szinte rászögezik a tudatalattidat, s az szűretlenül bemegy, s ott teszi a dolgát. Vagyis ami egyszer bement, az soha sem jön ki. Második kérdés: ha oda sem figyelek, csak úgy háttérként hat, nem is veszem észre a nap folyamán hányszor hangzik el a hírek? ÓH, IGEN! Csak ha kikapcsolja (nem szól), akkor érhet el valamit az ember. Te jó isten? Mi lesz velem, ha nem duruzsol állandóan a zene, illetve a műsor. Mi lenne?! Megszakad. A csend, a béke százszor tartalmasabb a zajnál.
Megint csak oda kanyarodnék vissza: kérem, nekem ezt nem kell elhinni! Próbálja ki! Netán látogasson el bensőjébe -nem tudom mikor járt ott-, de ez mindenkire ráfér. Megjegyzem: jelen sorok írója éppen egy ilyesféle spirituális beavatáson vesz részt 21 napig szigorú böjttel. Még a jó közepénél tartok, de bátran állíthatom, hogy fantasztikus élményekkel gyarapodtam már ez idáig is, s a java még hátra van. Lévén a vége felé a legjobb, amikor már kifelé jön az ember. Tehát épp azt csinálom, amiről írok, belső utazásokon veszek részt. Mondhatom gyönyörű az ember. Csodálatos!
Végezetül leírom hitvallásomat az emberről, gyógyulásról, mert e kettő összefügg, illetve az emberek is össze vannak kapcsolódva egymással az elméjüknél fogva: “szerintem az egyik ember gondolati és gyógyító szándékú hozzáállása befolyásolja a másik emberben zajló élettani folyamatokat”. Ezt a dolgot oda-vissza megtapasztaltam. Konkrétan azt értem rajta, hogy mint gyógyító, és mint kezelt is átéltem a fenti igazságot! Akárhogy is: “olyan spirituális lények vagyunk, akik emberek próbálnak lenni, nem pedig emberek, akik próbálnak spirituális lények lenni”.Kelt Egerben, 2007. 01. 25-én a vízöntő havában.Tisztelettel: Kelemen István

Na, egy újabb TABUTÉMA: A családon belüli erőszak*

Régen fontolgatom, hogy egyszer tényleg leírom, mi mindent tapasztaltam e témában. Tudom mennyire érzékeny része ez életünknek. Nem baj, itt az idő, mert ha most nem írom ki a bennem lévőket, akkor soha. (Ha Ön szülő, merítsen belőle; ha gyerek, pláne! Sose csinálja így. Ha mindkettő, akkor ezt Önnek írtam.)
Senkit sem fogok megsérteni ezzel, s előre kérem Önt kedves olvasó, hogy azt fogadja el ebből, amit jónak lát. Persze az is meglehet, hogy semmi sem lesz Önre igaz! Nem baj, akkor ezt nem Önnek írtam. Ez esetben örvendjen, mert kivételesen pozitív helyzetben van. Abban is biztos vagyok ugyanakkor, hogy sokan magukra ismernek, netán ismerőseikre, családtagjaikra.
Ott kezdeném, hogy természetgyógyász, lélekgyógyász lévén rengeteg emberrel találkozom, sok-sok családnál jártam, láttam, ismertem meg életeket. Amit most olvas, az egy bennem kialakult végeredmény, amit leszűrtem az életem folyamán.
Minden családban van egyfajta hierarchia, talán úgy is mondhatnánk, hogy egy egészséges alá-fölérendeltség. Ez rendben is van, hiszen kell, hogy valaki irányítsa, vagy vezesse a családot. Ez helyes! Mint ahogy az asztrológiában sincsenek rossz tulajdonságok (gondolta volna?), kizárólag a jó tulajdonságok túlzásai! Nincs ez másként a családokban sem. Saját családomat is említhetném a sorban, talán ezt megfigyelve kezdtem összefüggéseket keresni másoknál is.
Kezdem az egyénnel. Az egyén, mint gyerek szeretne megfelelni szüleinek, s ez rendjén való dolog. A szülők istenek gyerekeik szemében. Nagyon fontos a megfelelési vágy a gyerekekben (én sem voltam kivétel ez alól) igen fontos a mama, vagy papa helyeslésének, elismerésének kivívása! Még fontosabb, a szülők mit mondanak gyerekeiknek. Hogyan vélekedik a szülő ő róla. Még egy fontos dolog, a gyerek mindent szó szereint vesz (ért)! Ez nem a való valóság, hanem a gyerek észlelése! Ezért semmit se mondjon neki őróla, amit nem akar, hogy a személyiségének a részévé váljon. Bizonyíték erre: dühös pillanatunkban ugyanazokat kiabáljuk gyermekeinkre, mint amit miránk a mi szüleink (ezt kutatások bizonyítják).
Ennek másik oldala, hogy a gyermek vágyik a dicséretre szüleitől. Sose szabad ezt visszatartani! Sok szülő nem szereti kimondani (néhányan nem is képesek rá) azt a szót SZERETLEK! Talán, mert neki sem mondták. Igen fontos a gyerek későbbi önbizalma szempontjából, ugyanis ez az alapja. ** Dicséret, illetve szeretet esetében a gyermek fiziológiásan vibrálni kezd, s pompásan érzi magát. Ezt kimutatták speciális kísérletekben. A felnőttkori depresszió, életuntság, bűnözés jelentős oka, hogy úgy érzi nem szerették szülei!!!
Tehát, ha jót akar gyermekének szeresse, és mondja neki ezt, akkor is, ha ezt most hallja először. Ha nem hisz nekem, kérem próbálja csak ki! Fogadja el gyermekét olyannak, amilyen. Ha megbünteti, nyugodtan tegye, csak előtte mondja el neki, hogy szereti. Például: Apád nagyon szeret téged kisfiam, de amit tettél az tűrhetetlen, s ezért nem kapsz desszertet. Más: sohase mondja azt, még erős felindultságából sem, HÜLYE VAGY! Helyette: HÜLYESÉGET CSINÁLTÁL, de te fiam ZSENI VAGY! Tudom furán hangzik, de működik. Ilyen és hasonló, destruktív (leértékelő) kritika miatt van sok felnőttnek lelki problémája, netán depressziója. Vagy beteges megfelelési kényszere esetleg már rég nem élő szüleinek. Hihetetlen! Szinte megijedtem, amikor bennem összeállta a kép, ugyanis velem épp ez történt! Ezért aztán leírom, hogy Önnek segítsek vele, vagy bárkinek, aki talál logikát a soraimban. Igazán destruktív családban felnevelkedett gyermek nem is lehet egészséges, főleg az önbizalom terén addig, amíg fel nem ismeri ezt. Ezért némelyek sohasem elégedettek önmagukkal. Itt az oka! A sok destruktív kritika felnőttkori félelemhez vezet, például semmit sem mer az illető megpróbálni. Ennek tipikus esete a bűntudatot érző felnőtt. Rengeteg ilyen van. És mint minta ez ragályos, hiszen ő is ezt látta otthon, s a hasonlóságok vonzását figyelembe véve ilyen társat választ magának… így aztán eljutunk a bűntudatkeltők és fogyasztók társadalmába. A MÁBA!
Pár szóval a szülő-gyerek viszonyról. A gyerekek is kicsi istenek, mint mi felnőttek, csak kisebb a testük. Meg lehet próbálni így kommunikálni velük. Hála istennek sok ilyen példát láttam. Nagyon önállóak, önbizalomtól teltek az ilyen gyerekek. Sugárzanak az energiától, problémamentesek. Néhány szülő ellentmondást nem tűrő hangon beszél gyerekével, családtagjaival. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek. Ilyen gyerek például beleugorhat korai házasságba pusztán csak azért, hogy vigyázzanak rá! Később aztán szenvednek, s elválni sem mer sok ember, mert fél a szüleitől, vagy hogy “mit fognak szólni az emberek”! Ez nem vicc. Rengeteg ilyet, s ehhez hasonlót ismerek.
A családokban felvázolt modell nem működik, s mára a házasságok több mint ötven százaléka felbomlik. Sokkal nagyobb arányban végződnének válással a kötött házasságok, ha az egyik fél nem félne! Sokan világosan látják, hogy nincs értelme, mégis tovább csinálják, nehogy kritizálják őket. Honnan is jön ez a félelem? Természetesen az önbizalomhiányból. S az önbizalomhiány megnyilvánulhat TÚLÉRZÉKENYSÉGBEN (depresszió). Ez már egy következmény a túl sok destruktív, romboló, leértékelő gyermekkori kritikának. Tipikus túlérzékeny felnőtt, aki inkább meg sem próbál semmit, nehogy kritika érhesse, vagy visszautasításban legyen része (szó szerint rettegnek a NEM-ektől). Nézzük a másik felet, aki folyamatosan kritizál, leértékel másokat. Ő is önbizalom hiányos (ez lehet beteges is) noha valószínűleg kifelé nem ezt mutatja. ezek a személyiségjegyek mind a családban gyökereznek; sok száz esetet megvizsgálva nem találtam egyetlen kivételt sem.
A családi alapvető modell A B C sorrend. A papa, B mama, C gyerek. Ha ez felborul, tipikus esete a családi alkoholizmus. Egytől egyig túlkritizált, vagy nem szeretett gyermek, akinek a papa soha nem mondta, hogy szereti. A másik oka, hogy a házasságban ő az, aki alkalmazkodik (nyel), vagy megfelel a sok esetben csak képzelt elvárásoknak. Túlérzékenység tipikus tünete a hypohondria (képzelt beteg). Így érik el a figyelmet! Lehet durvább formában kikényszerített törődés is. Felnőttkori kicsapongások (mindkét nem esetén) okaira itt leltem rá. A papa korán meghalt, vagy úgy érzi soha nem szerette őt. Vásárlási kényszerek: szeretethiány, ez egy pótcselekvés. Falánkság: szintúgy szeretethiány, pótcselekvés (a ki nem nyilvánított agresszió levezetése). Édességmánia: pótcselekvés, mégis fontos vagyok magam számára. Párkapcsolati vagy szülő-gyerek problémák, okai lehetnek veseproblémáknak. Elfojtott düh: tipikus epe és gyomor gondokat okozhat. Gyomorégés: az önemésztés tipikus esete. Kötőhártya-gyulladás (hosszantartó): párkapcsolat, családi kényszerek (szó szerint nem bírja már végignézni). Azért térek ki egy kicsit a szervi bajokra, mert egy-egy testi baj, gyakorlatilag egy lelki gyötrelem megtestesülése.
Visszakanyarodva az elvárásokra, sok fiatal egyszerűen kényszerből házasodik; egészen pontosan elvárja tőle a család, a környezet, az utca, a falu. Lehet ez bagatell dolognak tűnik, de higgyék el nem írnám le ha nem ezt tapasztaltam volna. Szüleink ugyanis sok esetben egy tekintettel képesek bűntudatot kelteni bennünk. Egy szóval elérik, hogy rosszul érezzük magunkat. Mit sugall ezzel: nagyon szeretlek, vagy fontos vagy nekem, csak csináld azt, amit én mondok. Jézus ír erről ekképpen: “szeresd az Urat és felebarátaidat, mint tenmagadat”. Matematikailag ez így fest: ISTEN + EMBEREK = ÉN (bocsánat ÖN). Magamat annyira kéne szeretni, mint az összes embert és az Istent. ÓH, IGEN! Ugyanis csak annyi szeretettel rendelkezünk, amennyit önmagunk iránt érzünk. Sok ember önutálattól szenved. Megint csak gyermekkori negatív élmények! Gyakori még, hogy emberek hidraulikus prés alatt állnak házastársuktól vagy valamelyik szülőtől. Az ilyen emberekkel állandóan szerencsétlenség történik, balesetet szenvednek és gyűlölhetik a világot. Olyat is láttam már, aki odáig jutott, aki fel sem ismeri elnyomóját. Sajnos ilyenkor a természetgyógyászat tehetetlen, mert nem látja ezt a helyzetet, vagy egyszerűen olyan régi a szituáció.
A tudatosság egyre nagyobb mértékben emelkedik. Ez megfigyelhető az élet minden terén. Ennek egyik következménye, hogy a párkapcsolatok, amik az egymástól való tanulást, tanítást hivatottak szolgálni, gyorsabban kifutnak. Ez a magyarázata, hogy a múlt század idején kötött házasságoknak még ötven év is kellett (itt kizárólag szellemi szintről beszélek), addig ma ez be tud következni évek, hónapok alatt. Ez nem feltétlen rossz, ettől ne legyen bűntudata. Ez olyan mély értelmű, hogy bele sem kezdek a tisztázásába, mert ez egy külön téma lesz. (Az ember tragédiája vagy/és Ki vagy címmel ugyanezen honlapon megtalálja)
Dac! Nem elírás, jól látja! Sok esetben azt tapasztaltam, hogy nagy szerelmek szakítása után valamelyik fél hozzámegy az elsőhöz, aki az útjába kerül. Véleményem szerint azért, hogy megmutassa ő is kell valakinek. Amikor az első ilyenről beszámolt kliensem, nem hittem el annak ellenére sem, hogy tisztán éreztem őszinteségét.
Sok kapcsolatot helyre tesz, ha a kérdező tisztába jön önmagával. Mit is akar ő maga? Hihetetlen terápiás hatása van, hiszen ha valaki tudja mit akar, sokkal inkább meg tud felelni magának. Arról nem is beszélve, hogy magunknak tényleg meg kéne felelni. Továbbá, ha valaki meg van elégedve magával, akkor gondjai ötven százaléka megoldódik pusztán ettől. Hozzá kell tenni, ilyen is akad szép számmal.
Ma már mások a kapcsolatok, mint régen. ez részben fejlődésünk következménye. Mint említettem drámai mértékben emelkedik a tudatosság. Ami igen jó. Ha Ön még nem találta meg az igazit, ne bánkódjon ezen, csak keresse tovább. A leghatározottabban azt ajánlom, kezdje el megismerni önmagát minél jobban. Nincs semmi, ami gyorsabban vonzaná be Önnek az ideális párt, mint az önmegismerést! Elég mulatságosan hangzik egy olyan valaki, aki drámai arccal keresi partnerét, miközben nem ismeri önmagát. Lehetetlen párt találni annak a félnek, akiről azt sem tudjuk, hogy milyen. Társadalomszerte kitolódik a párválasztás időpontja, erről megdöbbentő statisztikákat olvastam. Kérem, ne kapkodjon semmi esetre sem. Jönni fog, feltéve ha kivárja. Az emberek türelmetlenek (velem az élen). Sok olyan esettel volt dolgom, amikor az illető meglelte kétséget kizárólag a párját, de akkor már évek óta házas életet élt. Ha ilyen esetben gyerek is van, ebből lehet igazán fusztráció, lelki betegség, önvád, satöbbi.
Jó pár esetben, aki sokat csalódott a másik nemben (nem figyelembe véve, hogy kinek a hibájából), elkezdhet vonzódni a saját neméhez. Az ego persze frappáns magyarázatot ad ezekre úgy, hogy az egyén észre sem veszi. Azt hiheti, ez így normális.
Nem gondolják, hogy a fentebb ismertettet testi, lelki, szellemi, érzéki kezdeti tünetekre érdemes odafigyelni? Netán megelőzni őszinteséggel! (LEGALÁBB ÖNMAGUNKHOZ) Ha igennel válaszol erre, akkor nem véletlenül vagy hiába született ez az eszmefuttatás. Kelt Egerben, 2007. 01. 17-18-án a bak havában.Tisztelettel: Kelemen István * ERŐSZAK: ezt nem csak szó szerint értem, hanem bűntudatkeltést, leértékelést, megfelelési kényszert (le-fel), érzelmi zsarolást, fenyegetést, szadizmust, mazochizmust, elnyomást, erőszakos elvárásokat, stb.** Felnőttkori önbizalmunk, jellemszilárdságunk mértéke attól függ, mennyi feltétel nélküli szeretetet kaptunk szüleinktől gyermekkorban. Valamiért lényegesebb az apa véleménye. Tehát ha egy férfi jót akar a gyermekének, mondja neki, hogy szereti. Kívánatos volna elmondani a gyereknek talán hetente többször is, hogy bármit is teszel, vagy teszek “a papa mindig nagyon fog szeretni téged” (ez a feltétel nélküli szeretet). U.i.: Úgy érzem ezt a kis eszmefuttatást hozzá kell még tennem azzal kapcsolatban, hogy mi emberek miért nem a fentebb említett jézusi példa szerint élünk. Azaz miért nem szeretjük önmagunkat!? QUI PRODET!? – mondja a latin. Kinek jó!? E mozzanatok mélyén olyan akár több ezer éves programok, beidegződések vannak, ami szinte már láthatatlan. “Születéskor minden gyermek mérhetetlenül szereti önmagát. A társadalom és a vallás pusztítják el ezt a szeretetet – elvégre, ha a gyermek úgy nő fel, hogy önmagát szereti, ki fogja szeretni Jézus Krisztust? Ki fogja szeretni az elnököt? Ki fogja szeretni a szülőket? A gyerek önmaga iránti szeretetét más irányba kell terelni. Úgy kell nevelni, hogy szeretete mindig egy rajta kívül álló dologra irányuljon, Ez nagyon szerencsétlenné teszi az embert, mert amikor önmagadon kívül álló lényt szeretsz, legyen az az Isten, a pápa, az apád, a feleséged, a férjed, a gyermeked, vagy bárki más- függővé válsz tőle. Saját szemedben másodlagossá válsz, koldus leszel.” Körülöttünk mindenki a szeretetünk tárgya kíván lenni. Senki nem törődik azzal, hogy aki önmagát nem tudja szeretni, az nem lesz képes senki mást sem. Így aztán létrejön egy őrült társadalom. Miért gyötrik egymást, s veszekednek a szerelmesek, mert nem azt kapják, amit várnak! Ebből a szempontból üresek! Egy megfelelően nevelt gyermeknek megengedjük, hogy mind jobban szeresse önmagát, egészen addig a pontig, amikor már úgy feltöltődik szeretettel, hogy úgy érzi, muszáj megosztania ezt másokkal. Szinte már nyomja őt a szeretet súlya és vágyik valakire, akivel ezt megosztaná. Ebben az esetben a szeretet nem tesz függővé. Ő az, aki ad és ad. Aztán amikor két ilyen magát szerető ember találkozik, akkor óriási a boldogság!