A régi Görögországban Apolló templomának bejárata fölé Delphiben, a szent jósda bejárata fölé ezt vésték: Gnothi seauton – Ismerd meg magad.
Az emberek azt remélve keresték fel a jósdát, hogy megtudják mi a sorsuk, vagy mit tegyenek jelen helyzetükben. Túlnyomó többségük, minden valószínűség szerint, nem is sejthette, hogy az olvasott szavak jóval mélyebb igazságra mutatnak rá, mint amit a jós számukra mondhat. Azt se tudhatták, bármilyen pontos információt, feleletet kapnak is, az nem menti meg őket a további boldogtalanságtól és a maguk teremtette szenvedéstől, ha nem tudják megtalálni az „ISMERD MEG MAGAD!” felszólításban rejlő igazságot. Azok a szavak kibontva ezt jelentik. Mielőtt bármit mondanál vagy kérdeznél, először tedd fel életed legalapvetőbb kérdését: Ki vagyok?
A tudattalan emberek -és sokan maradnak egész életükben tudatlanok, akik élnek az egojukba zártan-, gyorsan megválaszolják, hogy kik ők. Közlik a nevüket, a foglalkozásukat, az élettörténetüket, testük formáját vagy állapotát, vagy bármi egyebet, amivel azonosulnak. Mások lelkileg fejlettebbnek tűnhetnek, mert önmagukra ők halhatatlan lélekként, vagy isteni eredetű szellemként gondolnak. De vajon ők valóban ismerik magukat, vagy csupán spirituálisan csengő fogalmakat adnak hozzá elméjük tartalmához? Önmagad ismerete sokkal mélyebb ügy, mint valamilyen gondolatkészlet, vagy hit magadévá tétele. A spirituális jellegű gondolatok és hitek a legjobb esetben is csak útjelző táblák, ám önmagukban ritkán rendelkeznek akkora erővel, ami képes lenne kimozdítani azokat a szilárdan beléd ültetett -az emberi elme kondicionálását képező- alapelveket amik meghatározzák, hogy kinek gondolod magadat. Önmagad mély ismeretének semmi köze azokhoz a gondolatokhoz, amelyek az elmédben keringenek. Önmagad ismerni azt jelenti: a létben (mostban, jelenben) gyökerezni, ahelyett, hogy elvesznél az elmédben.
Azt, hogy kinek tartod magad, meghatározza, hogy mit tekintesz szükségletednek, hogy mi számít, mi fontos neked az életben. Ami számít neked, az képes lesz kiborítani és aggasztani. Használhatod ezt is ismérvként annak tisztázására, hogy milyen mélyen ismered magadat. Hogy mi számít neked, az nem feltétlen ugyanaz, mint amit ezzel kapcsolatban mondasz, vagy hiszel, hanem, amit tetteid és reakcióid számodra fontos és komoly dologként jeleznek. Felteheted tehát magadnak a kérdést: milyen dolgok aggasztanak és borítanak ki? Ha kicsi dolgok képesek aggasztani, akkor az, akinek gondolod magad, pontosan olyan: kicsi. Ez lesz a tudattalan hited önmagadról. Mik a kis dolgok? Végső soron minden dolog kisdolog, mert minden átmeneti. Mondhatod erre: „Tudom, hogy hallhatatlan lélek vagyok”, „Torkig vagyok ezzel az őrült világgal, mindössze lelki békére vágyom.” – … amíg meg nem csörren a telefon. Rossz hírt kapsz. Meghiúsulhat az üzletkötés, betoppan az anyósod, párod elhagyott, beteg a gyerek, stb. hírtelen eláraszt a harag vagy a szorongás. Érdessé válik a hangod: „Nem bírom tovább!” Vádolsz és hibáztatsz, támadsz, védekezel, bizonygatod az igazad; … és mindez „robotpilóta” üzemmódban történik.
Valami tehát nyilvánvalóan sokkal fontosabb számodra, mint az a lelki béke, amit néhány másodperce említettél; és hirtelen már halhatatlan lélek sem vagy. Az üzletkötés, a pénz, a szerződés, vagy a fenyegető veszteség fontosabb. Kinek? Annak a halhatatlan léleknek, akinek magadat mondtad? Nem, nekem. A kis énnek, aki a biztonságot és a beteljesülést olyan dolgokban keresi, amelyek átmenetiek; szorongani kezd, vagy dühös lesz, mert ott nem találja. Nos, így viszont legalább megtudtad, hogy kinek gondolod magad.
Kelt Egerben, 2007. 09. 21-én a szűz havában.
Tisztelettel: Kelemen István